Évközi 28.vasárnap

 Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem. Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a menyegzőre!” De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította: „Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?” De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!” Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14


Elmélkedés:

Isten ámulatba ejt 
A német költő és író, Michael Krüger egyik írásában leírja élményét, amikor az esti szentmise idején betért a Zürichi-tó partján lévő falu templomába. Beült a szűk padba, teljesen ismeretlen emberek közé, majd néhány pillanat múlva maga is mondani kezdte az imát. Úgy érezte, hogy Isten előtt nincs igazán joga szóhoz jutni, de ez sem zavarta és a hely idegensége sem, könnyen tudta mondani az imát. Ima közben megérintette, eltöltötte a jóság. Elől a plébános fekete madárként mondta a magáét, próbált valami mondanivalót keresgélni, valami hasznosat mondani az evangéliumról a jelenlévőknek, de úgy tűnt az író számára, mintha nem találna semmit, neki nem sokat jelentettek a kimondott szavak. Nem mondott sem útbaigazítást, sem vigasztalást, szavaiból nem sugárzott sok lelkesedés, de legalább fenyegetés sem. A szentmise végeztével a templomból kilépve váratlan ragyogás, a tündöklő tó látványa, a lemenő nap csodás fényei fogadták. 
Az író élményén érdemes elgondolkodnunk. Látszólag nem érinti meg őt sem a szent hely, sem a szent cselekmény, a mise, mégis valami átalakulás megy végbe benne, amely minden bizonnyal éppen a helynek, a misének, az imádkozásnak köszönhető, s amikor kilép a templomból, világosság ragyog fel előtte, másként látja környezetét. Nem ragaszkodik ahhoz, hogy a szent helyen, a templomban megszólítsa őt Isten, üzenjen neki valamit, nem érez különösebb vágyat, hogy magával ragadja őt az imádkozás, egyszerűen csak engedi, hogy az ima légköre hatással legyen lelkére, engedi, hogy Isten egy kicsit később lepje meg őt, mutasson neki valami szépet, adjon neki maradandó élményt. 
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy egy király lakodalmi ünnepséget szervez fiának. A meghívottak meglehetősen illetlenül és udvariatlanul viselkednek, többen visszautasítják a meghívást. Mások elmennek, de nem készülnek fel kellőképpen, az ünnephez méltatlanul öltözködnek. Helyesen érezzük, hogy a meghívottak nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent ez a meghívás. A példázat azt szemlélteti, hogy Isten meghív minket az üdvösségre, az örök életre. Helyet készít számunkra a mennyben, azt szeretné, hogy vele legyünk országában, ahol az ünnepség örökké fog tartani. A tanulságot ott kell kezdenünk, hogy érdemes elfogadni a meghívást. Ez talán alapvetőnek, természetesnek tűnik, mégis sokan visszautasítják Isten szeretetteljes hívását. Érdemes úgy tekintenünk földi életünkre, hogy már itt is Isten vendégei vagyunk. Ott ülünk az ő lakodalmas házában, részesei vagyunk az ünnepségnek. Lehet, hogy nincs kedvünk a tánchoz és a mulatsághoz, de ne érezzük azt, hogy elfecsérelt ez az idő. Lehet, hogy nem ragad minket magával az örömteli hangulat és magunkban egyéb teendőinken gondolkodunk, mégis érdemes engednünk, hogy hatással legyen ránk ez az ünneplés. Nem érdemes máshová vágyakoznunk, nem érdemes nyugtalankodnunk, hanem várjunk türelmesen. Várjuk meg, amíg Isten hozzánk lép, meglep minket, felnyitja szemünket. 
Ha csak annyit várok az élettől, amit elképzelek, eltervezek és megvalósítok, akkor az önzés korlátai közé zárom magamat. Engedjem, hogy Isten megérintsen, ámulatba ejtsen és felragyogtassa előttem az élet szépségét és felébressze bennem a vágyat az örök élet iránt! 
                                                                                       Horváth István Sándor

 

Imádság: 

Isten Fiának hitében élek, aki szeret engem és a kereszten feláldozta magát mindenki üdvösségéért. Uram, erősítsd istenségedbe vetett hitemet! Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz, hogy éljek a reményben, amely az örök élet felé vezető utat jelöli ki. Meghívsz a lelki újjászületésre és a bűnbánat útjára. Meghívsz az Isten országába, hogy veled éljek földi életem során, és a feltámadás után Istennel éljek az örök életben. Örömmel fogadom el hívásodat, add nekem legalább az utolsó helyet házadban!

 

Miserend

 

Szombat: 18.00
Vasárnap:  8.45 

 

Gyerekmise:
Vasárnap 11.15


 
Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Katolikus Egyház
Magyar Kurír
Katolikus Rádió
Mária Rádió
Vatikáni Rádió
Szentírás
Napi Evangélium