Testületi ülések

2018. szeptember

1. Szeptember 16. Templom Búcsú. A Képviselő-testület áttekintette a templom búcsú rendjét.

2018. augusztus

 1. A Képviselő-testület meghallgatta két testvérünk észrevételeit, javaslatait, melyek az oltár restaurálással, a templom szellőzésével, a szertartások alatt elérhető mosdó helyiséggel és a temető helyzetével kapcsolatosak voltak.

2018. június

2018. júniusi ülés összefoglalója:

2018. májusi ülés

1. Úrnapi körmenet. A Liturgikus Munkacsoport megtervezte az Úrnapi körmenet
liturgikus rendjét. A négy sátor berendezését helyi közösségek vállalták. 160 m
hosszú virágszőnyeget kell kialakítani, 2-2 méteres szakaszok készítésére
jelentkezőket várunk. Aki tud hozni virágszirmot, kérjük azt június 2-án szombaton az
esti szentmise után a plébánián leadni.
2.

2018. áprilisi ülés

 A Torbágyi Római Katolikus Egyházközség Képviselő-testülete 2018. április 11-én tartotta meg havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

2018. márciusi ülés összefoglalója

 A Torbágyi Római Katolikus Egyházközség Képviselő-testülete 2018. március 14-én tartotta meg havi ülését. A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

2018. február

 2018. februári ülés összefoglalója

 

A szentély fa dobogójának elbontása február 4-én megtörtént, önkéntesek munkáját ezúton is megköszönjük. A műemlékvédelmi szabályok miatt a szentélyteret is eredeti állapotának megfelelően kell helyreállítani, ezért a Képviselő-testület döntött új tölgyfából készült emelvények (egy a főoltár, és egy-egy a mellékoltárok elé) megrendeléséről. Intézkedtek a sérült, törött kövezet megfelelő pótlásáról. Restaurátor szakember segítségével kell helyreállítani az oltárok lábazatait.

2018 január

 2018. januári ülés összefoglalója

 

 

A megbeszélésen az alábbi témaköröket tárgyalták meg:

Honlap A képviselőtestület nagyon fontosnak tartja a közösség tagjaival,

érdeklődőkkel való folyamatos kapcsolattartást, melynek egyik fontos

eszköze a honlap. A jelenlegi honlap technikailag is megújításra szorul, ezzel

kapcsolatban közösségünkhöz tartozó szakember segítségét kértük. Tartalmi

szempontból frissíteni kell az állandó adatokat, és folyamatosan fel kell

Miserend

 

Szombat: 18.00
Vasárnap:  8.45 

 

Gyerekmise:
Vasárnap 11.15


 
Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Katolikus Egyház
Magyar Kurír
Katolikus Rádió
Mária Rádió
Vatikáni Rádió
Szentírás
Napi Evangélium